paramparatl
Napló...

A "Szamszára" kötetről 2. rész

2009.08.03. 16:37, paramparatl

Tehát..., mint említettem ez a kötet azokról a cselekedetekről fog szólni, melyek akadályt jelentenek az önmegvalósításban és a spiritualitás teljességének kibontakoztatásában. Persze ide nagyon sokmindent sorolhatunk, szinte végtelen azon fogalmak köre, melyeket ebben a témakörben érinteni lehet. Természetesen a kötet nem ölel fel mindent. Főként az emberi kapcsolatokról és az azokban elkövetett hibáinkról fog szólni, de lesznek más témakörök is benne, melyek tágabb értelemben is érintik a spiritualitást. A versek egyfajta szituatív szempontból fogják bemutatni az említett témaköröket. A témák különféle szituációk leírásán keresztül fognak kibontakozni. A kötet alapvetően rövidebb lesz, mint a "Parampara", lévén hogy azért mégsem 6 kötetnyi versből lesz összeválogatva. Előreláthatólag kb. 100 oldal körül lesz. A benne szereplő versek is egy kicsit más jellegűek lesznek, mint a "Parampara" versei, noha a kötet annak folytatása lesz, végletesen nem szakad el attól, főleg a kifejezés és a hangulat tekintetében nem. Mégis jól körülírhatóan újszerű lesz. Megírására 1-2 évet szánok. Fontos megjegyezni, hogy a kötet alapvetően elszakad a szerelem témakörétől, bár ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek benne ilyen jellegű írások, de leginkább más témájú művekkel lesz megtöltve.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!