A "Parampara..." kötetet követő "Szamszára" című kötetről..
2009.08.01. 19:29, paramparatl
Az új kötet címe nagy valószínűséggel "Szamszára" lesz, mely kifejezés egyben a könyv témáját jelzi. Hogy mit is takar a kijezezés? Ez ismét egy szanszkrit szó, melyet a következőkben megpróbálok meghatározni:
A szamszára az ismétlődő születés és halál körforgását jelenti, amely során az élőlények lelke a haláluk után egyik testből a másikba vándorol (lélekvándorlás). A keleti filozófiák szerint a lélek újraszületései során nem csupán emberi testet ölthet fel, különféle testeket magára öltve hosszasan vándorol, mire végre eléri az emberi létformát. Ekkor lehetőséget kap arra, hogy elkezdje az önmegvalósítás folyamatát. A védikus (Indiai) szentírások szerint, ha valaki elpazarolja az emberi létformát azzal, hogy életét csupán az érzéki élvezetek mámorának adja át, az ismételten rákényszerül az alacsonyabb létformákban való megszületésre. Az újraszületések célja azonban az, hogy egyszer végeszakadjon a születések láncolatának és a lélek egy magasabb létformát megközelítve, mely túllép a földi születésen elérje, visszanyerje eredeti, tiszta, lelki állapotát, helyzetét. Azért születünk ide, hogy felébredjünk...
A földi léthez tehát bizonyos cselekedetek kötnek minket elsősorban, ezek miatt nem tudunk túllépni szellemi fejlődésünkben a születés és halál állandó körforgásán, ezért vagyunk a földhöz láncolva, ezért nincs kapcsolatunk a magasabb létformákkal. A "Szamszára" kötet ezen cselekedetek jellegéről, tulajdonságairől, fog szólni.
A szamszára témakörrel kapcsolatban javaslom elolvasni a következő beszélgetést...
http://www.hamvasbela.hu/olvasmanyok/szamszara.html