Az alábbi írás a keleti világszemlélet többezer éves hagyományát tárja elénk, egy számunkra sajátos univerzumszerkezetről alkotott elgondolást bemutatva. Az összeállítás az Indiai védikus szentírások alapján készült, összefüggésekben szemlélve a dolgot elgondolkoztató...

A világmindenség felépítése (A lelki és az anyagi világ):

Isten teljes teremtése a lelki és az anyagi világból áll. Arányaikat tekintve a lelki világ a teremtés háromnegyed, míg az anyagi az egynegyed részét teszi ki. A Védák szerint hozzánk hasonlóan a Legfelsőbb Úrnak is van teste. Teste és testének közvetlen ragyogása hatja át a lelki világot, az ő belső energiáját. Teste ragyogásának távolabbi kisugárzása jelenti az ő külső energiáját, vagyis az anyagi világot. A lelki világ kezdeténél testének ragyogása, még finom, könnyű és teljesen transzendentális, azonban attól folyamatosan távolodva energiái egyre távolodnak az ő lelki fényétől és kötöttebbek, kézzelfoghatóbbak, szilárdabbak és durva eszközökkel is mindinkább érzékelhetőbbek lesznek. Tehát teremtésében, lelki energiáitól, testének ragyogásától távolodva, folyamatosan egyre durvább formában jelenik meg az anyag. Annak ellenére, hogy a lelki és az anyagi világok ugyanúgy Isten teremtésének részei és mindkettő egy forrásból származik és ugyanaz az energia biztosítja létezését, mégis lényeges eltérés van a kettő között, melyet a következő jellemzések szemléltetnek.

A lelki világ jellemzői:

A lelki világra, Isten lakhelyére a következő jellemző: végtelen kiterjedésű, az anyagi univerzumhoz hasonlóan bolygók alkotják, ám ezek az égitestek önragyogóak, tehát ott soha sincsen sötétség. A bolygók lakói mentesek az anyagi lét négy szenvedésétől: a születéstől, az öregkortól, a betegségtől és a haláltól, vagyis örökéletűek, tisztán lelkiek, akik sosem születtek meg és sosem fognak meghalni, csupán Isten szerves részei, aki megnyilvánította őket önmagából, hogy szeretetteljes társasága legyen. Ennek a világnak a léte végtelen. Az ott élők mind örökkévaló lelki testtel rendelkeznek, s mindannyian csalhatatlanok, vagyis sosem jut eszükbe Isten ellen fordulni és lemondani szolgálatáról. A lelki világ megszámlálhatatlan bolygóján Isten sok millió teljes értékű kiterjedése uralkodik, de Legfelsőbb Istenség csak egy van. A Legfelsőbb Úr hajlékán a paloták csodálatos kövekből állnak, a fák kívánságfák, melyek minden óhajt teljesítenek, a tehenek pedig korlátlan mennyiségű tejet adnak. Mindenki egyéni, gyönyör teli kapcsolatban áll a Legfelsőbb Személlyel, s ezt a boldogságot semmi sem árnyékolja be.

Az anyagi világ helyzete:

Ezzel szemben az anyagi világ, mint Isten transzcendentális ragyogásának külső energiája teljesen ellentétesen működik a lelki világgal. A lelki világ torz tükörképének is szokták nevezni, mivel ugyan itt minden dolog leképeződése megtalálható, amelyek eredeti formájukban a lelki világban léteznek, azonban világunkban ezek minden formájához kapcsolódik valamilyen fajta szenvedés. Világunkban mi egy múlandó anyagi testtel rendelkezünk melyben olyan folyamatok tanúinak kell lennünk melyek örök lelki természetünkkel teljesen ellentétesek, nevezetesen a születéssel, a halállal, az öregkorral és a betegségekkel. Míg a lelki világban sosem kell átesnünk ilyenféle változásokon, az állandóan boldog, tudással teli elpusztíthatatlan lélekként helyzetében. A lelki világban a fényesség és ragyogás uralkodik, míg világunkban ha, a nap nem világít meg minket állandó sötétség van és csak mesterséges világosítással tudunk fény előidézni, a ragyogást pótolni. A lelki világ boldogságát az önzetlen szeretetteljes kapcsolatok jellemzik, míg világunkban folyamatosan szembesülnünk kell önmagunk és mások kielégíthetetlen vágyaival, melyek szenvedéshez vezetnek, stb… A földi élet célja nem más, minthogy megannyi megpróbáltatás és feladat elvégzése után ráébredjünk eredeti természetünkre és visszakerüljünk a lelki világba. Az anyagi világ fennállása során periódikusan, különféle korszakokon megy keresztül.

A világkorszakok:

A Védák négy világkorszakot említenek meg, a Szatja, Tréta, Dvápara és Kali korszakot. A világkorszakok a föld története során körforgásszerűen váltják egymást (ezeket arany-, ezüst-, réz- és vaskornak is nevezik). A különböző korszakok eltérő időtartamúak, vagyis korszakról-korszakra időtartamuk egyre csökken. Ezek szerint a legutolsó korszak a legrövidebb, azonban a legsötétebb is. Amint lezajlott a négy korszak egy, egymást követő köre, a korszakok ismételt periódikus ismétlődésére kerül sor.A négy korszak ezer köre alkotja Brahmá, az első teremtett élőlény egy napját. Ő (a saját időszámítása szerint) száz évig él, majd ő is meghal. Ez az időtartam a mi éveinkkel számolva háromszáztizenegybillió-negyvenmilliárd évnek felel meg, melynek leteltével az anyagi világ és a benne lakó élőlények megnyilvánulatlan állapotba kerülnek és visszahúzódnak az Istenség Legfelsőbb Személyisége testébe. Az új Brahmá születésekor az anyagi univerzum ismét megnyilvánul és a folyamat kezdődik előröl. Az egészen addig megy így, míg a legutolsó lélek is vissza nem talál Istenhez, eredeti állapotába, vissza Istenhez. A Szatja korszakot (arany korszakot) erkölcsi tisztaság, bölcsesség és vallásosság jellemzi, mivel a tudatlanságnak és a bűnnek szinte nyoma sincs. A bűn a Tréta (ezüst korszak) korszakban kezdődik. A Dvárapa korszakban ( réz korszak) a bűn még nagyobb mértéket ölt, ezzel párhuzamosan nő az erkölcstelenség és a vallástalanság. A tanítások szerint jelenleg egy Kali-korszaknak (vaskornak), vagyis a negyedik, lezáró szakasznak a kezdetén vagyunk, amely ötezer éve kezdődött és még négyszázhuszonhétezer évig tart. Ezt az időszakot egyre fokozódó mértékben, felettébb sok küzdelem, általános tudatlanság, vallástalanság és bűn, valamint az igazi erény csaknem teljes kiveszése jellemzi.  A Bhagavad-Gitában így olvashatunk erről a korról: „Ebben a korszakban a bűn olyan hatalmas mértéket ölt, hogy a korszak végén Maga a Legfelsőbb Úr jelenik meg, mint Kalki avatára, hogy elpusztítsa a démonokat és megmentse bhaktáit (híveit), s hogy elkezdje a következő Szatja korszakot.” (Bhagavad-Gitá 4.17. Magyarázata) Brahmá halálával, vagyis az anyagi világ megszűnésével, az élőlények, egy ideig megnyilvánulatlan állapotba kerülnek, vagyis az újabb teremtésig nem öltenek kézzelfogható formát. Amikor az újabb teremtés bekövetkezik, az élőlények, akik az előző korszakok során nem szabadultak fel, újra testet öltenek az anyagi világban. Ekkor nem kezdik tapasztalásukat teljesen előről, hanem korábbi fejlettségi szintjüknek megfelelően öltenek testet, vagyis a korábban elért fejlettségi szintjük nem vész kárba.