A védikus tudományok halállal foglalkozó részeinek alapvető filozófiai gondolata a reninkarnáció kérdése. Így mindenek előtt ezzel kell foglalkoznunk. Annál is inkább mert ez az alapvető különbség a keleti és a nyugati életfelfogás között, ami (úgy tűnik) nagyban meg is magyarázza a nyugat problémáit. Hiszen a reinkarnáció azt jelenti, hogy többször egymás után születünk, míg a nyugati felfogás szerint csak egyszer élünk. Az e két nézet közötti különbség az élethez való hozzállásban alapvető különbségeket szül. A védikus írások szemszögéből valóságként elfogadott reinkarnáció, vagyis újraszületés folyamatát lehetetlen időbeli keretek közé határolni. A védikus filozófia e tanítása szerint a lélek számára nem létezik igazán születés és halál sem. Egy adott pillanatban bekövetkező „halál” szükségszerűen együtt jár egy következő „születéssel”. Ezeket azért írtam idézőjelben, mert, mint mondtam a lélek igazából sosem születik meg és sosem hal meg. Csupán az őt körülvevő anyagi burok, a test cserélődik folyamatosan. A lélek valójában akár több millió testet is magára ölthet egymás után, ez nevezzük tulajdonképpen reinkarnációnak vagyis a testet öltések, a folyamatos születés és halál körforgásának. Amikor az élőlény teste meghal, a hozzátartozó finomfizikai vagy szellemtest, nem semmisül meg, csupán átalakul. A halál után az élőlényhez tartozó elme és az intelligencia létrehozza egy bizonyos fajta test finom fizikai formáját, melyhez később az anyagi természet hozzárendel egy az öt anyagi elemből, a föld, a tűz, a víz, a levegő, és az éter elem összetevőiből formálódó durva fizikai testet. Mindeközben a finomfizikai test végig magában hordozza a lelket, egészen a halál pillanatától az újabb születésig. Tehát, összefoglalva, miután a fimom fizikai test, vagy szellemtest végleges állapota kialakult, a lélekkel, melyet születésről születésre magában hordoz, keres az anyagi világban egy önmagának megfelelő durva testet, amelybe beleköltözik. A szellemtest hordozza életről életre azokat, a tulajdonságokat, tapasztalatokat, melyeket a lélek a fizikai test által szerez, majd a test halálának pillanatában ezeket a tényezőket számba véve, összegezve átalakul és egy másik testet ölt magára, melynek birtokában az újra megtestesült élőlény onnan folytathatja lelki fejlődését, (vagy visszafejlődését) ahol az előző élete végén befejezte. A lélek testet öltése egyben „lelki” emlékezetvesztéssel is jár, vagyis a lélek testet öltve részlegesen megfeledkezik arról, hogy mi is az eredeti feladata és hogy mit keres ebben a világban. Megfeledkezik előző testet öltései, életei tapasztalatairól is, melynek következtében újra neki kell kezdenie az önmegvalósítás folyamatának, annyi segítséggel, hogy magával hozza azokat a hajlamokat, irányultságokat és tapasztalatokat, melyeket korábban szerzett. Azonban ezek nem tudatosak. Ahogyan azonban minél több időt tölt a lélek az anyagi világban mindig újabb és újabb testekben, noha egyrészről lehetséges az, hogy egyre több tapasztalatot szerez és közelebb kerül eredeti tulajdonságaihoz, (vagyis, hogy örök, tudással és boldogsággal teli), felismerve anyagi világbeli létének célját, előfordulhat az is, hogy hajlamainak megfelelően egyre jobban elmerül a feledékenységben, míg végül teljesen azonosítja magát jelenlegi helyzetével. Az anyagi világban minden dolognak át kell esnie egy folyamaton, mely állandó változásokkal jár, ez az anyag tulajdonsága. Ennek a folyamatnak a során a következő változások történnek az anyaggal: először minden anyag formát ölt (megszületik), majd fennmarad egy darabig, fejlődik, növekszik, aztán megöregszik, elsorvad és végül újra megnyilvánulatlan állapotba kerül. Ennek legkézenfekvőbb bizonysága maga az emberi lét, ahogyan az emberi test születésétől fogva tulajdonképpen folyamatosan öregszik, változik, átalakul. Így tehát a folyamatos újraszületés, életünk minden pillanatát végigkíséri, így tehát valójában a reinkarnációban nincsen semmi különleges, ismeretlen idegen dolog. Ahogy nyomon követjük saját testünk változásait fiatalkortól öregkorig, úgy azt is figyelemmel kísérhetjük, hogy lelkünk, tehát aki megfigyeli ezt a folyamatot, nem változik. Noha újabb tapasztalatokkal és ismeretekkel lesz gazdagabb személyiségünk, maga a lélek alaptermészete változatlan, mindig ugyanaz marad a tapasztaló személye. Ily módon a test halálának következtében sem történik más, minthogy a test az életünk során bekövetkező leglátványosabb átalakulást produkálja, azonban ez mégsem jár együtt az élőlény megsemmisülésével.  A test, egész életen át tartó változásai során sosem őriz meg semmit korábbi állapotából, a lélek tulajdonképpen folyamatosan újabb és újabb testeket ölt magára, hiszen egy felnőtt ember teste, már nem ugyanaz a test, mint a gyermekkorában használt teste. A modern tudomány számára is ismeretes, hogy testünk tulajdonképpen a különböző benne zajló kémia folyamatok által folyamatosan változik, óráról-órára, eközben lelkünk változását nem érzékeljük még évről-évre sem. A testünk egyszer fázik, egyszer melege van, egyszer éhes, máskor jól lakott, vagy éppen fáj valamelyik része, szintén máskor kellemesen ellazult, időnként beteg, máskor egészséges. Tehát pillanatról pillanatra változik, vagyis életünk során a lélek folyamatosan új testbe költözik. Mindez alátámasztja azt, hogy a lélekvándorlás, vagy újraszületés folyamata valójában egy számunkra ismert és nagyon kézenfekvő dolog. Viszont a reinkarnáció tudományának van egy másik fontos kitétele is: Ahhoz, hasonlóan, ahogyan a lélek egy emberi testet ölt magára, tudati szintjének fejlettségétől függően, más élőlények testét is magára öltheti, ha az emberire még- vagy már nem alkalmas. Az anyagi világban 8400000 fajtája létezik az élőlények formáinak. Ahhoz, hogy a lélek emberi testben szülessen, át kell haladnia mindezeken a testet öltéseken. Az emberi létformát felöltve alkalmassá válik arra, hogy a magasabb rendű létről, a lelki tudományokról, Istenről tájékozódhasson és képes legyen felszabadítani magát az állandó születés és halál körforgása alól. Ez a lelki evolúció elmélete. A reinkarnáció tanainak csúcspontja tulajdonképpen abban fogalmazható meg, hogy sikerül kikerülnünk az állandó születés és halál körforgásából. Tehát miután leéltünk sok-sok millió életet, különféle testekben, egyszer csak felismerjük, hogy nem az az eredeti helyzetünk, amelyikben most vagyunk, földi létünknél sokkal magasabb szintű dolgokra vagyunk rendelve. Amikor az élőlény felismeri ezt, képessé válhat arra, hogy az univerzum magasabb szféráiba jusson el, magasabb és finomabb szintű létsíkokon létezve.