Összes perc

Először szemedet adtad,

majd a hüvelyt kezemnek.

Sokszor sóhajt leheltél szívemre,

majd nyelvemet vezetted.

Nedvvel szórtál be minden édes kegyetlent,

csípőddel kört írtál, csiklandoztad a szerelmet.

Bimbóidra ráült a forma teljes kereksége,

Harapás, gyengéd csecse-becse.

Testedre a duzzadt borzongás terült,

arcod volt a tisztán zuhanó vízesés.

Füled gyöngyöző hullámba borította testem,

de közben halkan szólt a kékség,

a jövő tragédiája, s a múlt…

…Szíved viasza ráégett estémre;

Így lettem én híd,

gyönyöreid és kínod közt.