A holnap központi szereplői

Idegen sejtek várakoznak

szerelemmé lenni bennünk,

de talán több pusztítással

érnek el szívünkhöz,

mint jóakarattal…

…Pontosabban szándékuk

érthető és érthető,

ám megzavarják

a szív ritmusát

megalázó mániáikkal.

Néha eltér a szigorú

meg a szilárd,

szikla szemekből kavicspatak

hull rám.

Csak a mának élünk,

de a holnapba

könnyebben belehalhatunk,

Nincs nyelvemnek ízlelése

azon húsokhoz,

miket a magány kínál.

Fájdalmas lelki bevérzések

és szomorú testi kivánszorgások

a holnap központi szereplői.

A félelem és a biztonság,

mint fáradt és friss vér

 játszanak ereimben,

s libikókáznak keringésemmel.

A szoba levegőtlen,

csak belőlem áramlik levegő,

így elájulok:

Egy csodában látom magunkat.

Tátogunk csak,

szavaink számára

most halott füleink

csekély tudása a szépről.

Ölelkezésünk szobrot

hagy maga után,

nem tudok megszűnni nélküled…

…Semmilyen műszer

nem ketyeg többé,

az idő eltörik,

s mi áttaposunk szilánkjain.

Hittem, hogy megtanultam,

hogy milyen, ha szeretsz,

s mertelek elveszíteni.

Szerelmi fakultációm megbukott,

most már tudható,

milyen vagyok.

Erőm legmonumentálisabb teljében

is gyenge lehetek csak

óvatos szerelmed

régi mértékeiben elérdemelni.

Úgy érzem nincs már bizonyíték,

s nincs már hitel.

Elfogyott rigolyáimra a kedv

és vakságomra a türelem.

Önmagam ölelő,

fojtó kifogásom,

tudom már nem élet.

Bátorságodra bízott jövőm,

s mire képes szívem szerelemre,

rajta fekszik oly hiányzó lelkeden.