Külvárosi asszony

A híd ajka fényes

lámpával van kikenve,

zsúfolt kocsikba sűrített

ábrándok szaladnak át rajta,

külön szobákat bérelve a vágyakból,

de áll egy asszony a hídon,

aki megmenti a várost!

Láncokat csókolnak az árnyak,

hajnal hasal a színeken…

… milyen aprókat szuszognak a felhők,

természetes ruhát ölt a reggel!

Nedvesség remeg szemében,

majd lángok, óvatlan léptek

csúszkálnak könnyein;

megmenti a várost! 

Ő az, amitől óvva int az Isten,

s a jel, amit küld nekem…

…aki még nem nőtt fel,

akihez még gyerek vagyok mégis,

kivel nem tudunk élni a tudattal,

hogy szeretem!

Ő!

Csak egy hang, csak egy csönd,

egy báj, csak egy lány volt,

mégis eg asszony,

ki szívével megmentette a várost!