Lét és élet

Mikor a lét életté süllyed,

s a lélek elodázza Urával kapcsolatát,

láncokra fűzi szellemének útjait,

elveszíti kezdet s vég nélküli hagyományát.

Testekbe fulladva bolyong,

koronként megsejtve eredetét,

megölve lelkiismeretének tanítóit,

megfeszítve sorsának mesterét…

…Állandóból száll alá,

álmaiba bújtatva mivolta végét,

kettőségektől kínzottan,

azonosulva felejti, mi az öröklét.

Finomít és táplál,

könyörög és keres,

Létrehoz és elveszít,

csábít, majd semleges…

…Igent mond, majd nemleges,

bizonytalanságában csak esetleges,

öröme forrása hiányától terhes,

mert végül nem tudja ki Ő!

Megmentőire nem hallgat,

eredetét megtagadja,

varázslattal izgatja magát,

szellemét létébe bonyolítja.

Végül bezárkózik s üvölt,

csak a hiányokra figyel,

kínlódva egy születésért, s bocsánatért,

melyet szívével nem tart szemmel.