Valódi vagy, valóban szeretlek

Ott élünk most, hol angyalok lehettek előttünk,

Jók-rosszak együtt éltek,

egy mosolyt ránk hagyva…

…vagy éppen könnyeiket.

Érzésemre nemcsak kerestem egy lelket,

szenvedélyt, mit az érzékiség épített,

messze az élettől, belém költözött csillámló szemed,

veled szerettem beléd, nem vagy idegen.

Nem törtem össze,

csak néha a szomorúság karjaiba borul álmom,

mert a viharnak ma nincs vége,

habár a nap legyőzte rég s ragyog,

képes elbújni felette.

Karjaim közt érzek egy ölelést,

de csak magamat szorítom, nélküled meg akar

csalni testem,

megnyitom sebeim, ez lecsukja szemem,

mert jobban vágyik rád, mint ahogy engedhetem…

(Az őszinte illatokban néha ott van a halálos méreg)

Sosem éltem túl, ha törékeny voltál,

megbántva mégis csak számodra tört össze

minden, ha a szomorúság szomjazott,

Mindig sírhattam érted,

az éjjel csodált, ha veled álmodtam, hozzád is

elrepített, ha ezt kérted.

Nem akarok a halállal rólad beszélni,

de ha könyörgök, ő már nem törődik veled,

hagyott számtalanszor meghalni érted,

s azt tervezi, hogy újra megöl, ha végre nem tudom

elérni, hogy szeress!

Tudja jól, hogy ez annyira lehetetlen,

mint ahogy neki sem nyújtanád kezed,

ilyenkor mindig kevesebbé válok, s azon tűnődöm:

Könnyekre fakadnál-e, ha a szerelem erre kérne…

…Pedig lehet, hogy most is sírsz,

csak én nem látom ezt,

de valódi vagy,

és én valóban szeretlek.