Impresszió

Ha magam volnék a kapu, mi szüntelen karjaidban

keresi a megnyílott bolonddá tett szerelmet…

…A csendes éjszaka, mi hajnali könnyeket temet,

Hallgatnék…

Nem mernék írni az emlékedről…

…De én a szívemmel lépek át az űr forrásai felett,

látlak egy fáradt szemben, mibe ezerszer

belénéztek…

Kérlek, hogy használj! Engedd csak egyszer

hazudni, hogy szeretsz…

Testem megbukott árnyékot vet ajkaidra, hibáink

arcunkon igazán csak közelről vallhatják be, hogy

érinthetetlenek…

Ilyenkor vagy a legszebb, mikor hiányzik belőled az,

mit ez a világ tökéletességnek nevez.

Mégis ad neked valamit az elszakadás, a vágyak

megbántottan kifakadt zeneisége…

…Ahogy korai elmúlást ébresztesz, a legszebb

pillanatban kérdezed: hogy érezhetlek…?