A költői tudat (állapotról) a védikus irodalom megközelítésében

Hogyan is definiálható a költő mivolta? Milyen szellemben ír a költő? Cikkemben ezekre a kérdésekre keresem a választ. Az alábbi sorokban csupán egy lehetséges megközelítést fejtek ki a rendelkezésre álló, címhez kapcsolódó szakirodalom alapján.

Védikus vallásfilozófiai kitekintés a könnyebb értelmezhetőséghez

Az indiai vagyis védikus vallásfilozófia szerint születésünk pillanatától természeti törvények hatnak ránk. Ezeket a Védákban kötőerőknek nevezik, mert mindenképpen valamilyen irányba befolyásolják életünket és bizonyos határok között tartanak. A kötőerők olyan hatások összességei, melyek nemcsak az élőlényeket, minket, hanem az egész világ jelenségeit befolyásolják. Meghatározzák, a dolgok sokszínű természetét, tulajdonságait és bennünket is. A kötőerők törvényszerűségek, melyek alakítják az életünket befolyásoló folyamatokat, és egyéniségünket. Szanszkrit elnevezésük guna. Ezekből hármat ismert a védikus filozófia. A három guna vagyis kötőerő a következő: a jóság, szenvedély, és a tudatlanság kötőereje.  Személyiségjegyeink, tulajdonságaink megfigyelése alapján következtetni lehet arra is, hogy mi mely kőtőerő befolyásának hatása alatt állunk.

A világban jelenlévő motívumok is ugyanígy besorolhatók valamely guna befolyása alá. Egyes fogalmak a jóság kötőerejéhez tartoznak, mások a szenvedélyhez, megint mások a tudatlansághoz. Például a szeretet fogalma a jóság kötőerejét, a szexualitás a szenvedély, a lustaság a tudatlanság kötőerejét képviseli. Vannak olyan, az események hatására kibontakozó következmények a világában, melyeket a jóság kötőerejének szellemében végrehajtott cselekedetek okoznak, vagy melyeket a szenvedély, vagy a tudatlanság kötőereje okoz.

Az emberre vonatkozóan a jóság kötőerejének lényegi jellemzői a következők: „Mivel tisztább a többinél, a jóság kötőereje ragyogó, és megszabadítja az embert minden bűnös tett viszzahatásától. A jóságban élőket a boldogság érzése és a tudás köti meg.”

A szenvedély kötőerejének jellemzői a következők: „… a szenvedély minősége a végnélküli vágyból és sóvárgásból születik, ezért az anyagi, gyümölcsöző tettekhez köti a megtestesült élőlényt.”

Végül a tudatlanság kötőerejéről szólva:”…a sötétség tudatlanságból született kötőereje okozza valamennyi megtestesült élőlény illúzióját. E kötőerő hatásának következménye az őrültség, tunyaság és az alvás, ami megköti a feltételekhez kötött lelkeket” (Idézetek: Bhagavad-Gitá: 14.5-9-ből) A felsorolás persze nem teljes, csak alapjaiban érzékelteti a kötőerők egyes típusait.

A három kötőerő sohasem önmagában, hanem együttesen és állandóan változó mértékben van jelen az emberben, illetve van rá hatással. Csupán az egyes összetevők keveredési arányának következtében valamelyik hangsúlyosabban befolyásolja az egyént, vagyis felülkerekedik. A kötőerők között hierarchikus rendszer állítható fel, melynek csúcsán, tehát a legmagasabb szinten a jóság kötőereje áll. Akiket a jóság kötőereje köt, azok képesek mélyebben kapcsolódni a transzcendentalitáshoz és a spiritualitáshoz. Tulajdonságaik alapján jellemző rájuk a szeretet, az együttérzés, az erőszakmentesség, az igazmondás, hála, odaadás stb. Mindez ugyanakkor tudatosságot is feltételez, vagyis hogy az ember tudatosan törekszik ezen tulajdonságok megélésére. Azonban a jóság kötőereje alatt álló személyt is bármikor hatalmukba keríthetik a szenvedély kötőereje által képviselt vágyak. Például a  nemi vágyak, az agresszió, az önzésre való hajlam, az élvezetek hajszolása, a birtoklásra való hajlam, stb…, a tudatlanság által pedig a lustaság, érdektelenség, vallástalanság, stb…A jóság kötőereje alatt álló ember került a legközelebb ahhoz, hogy megismerje saját valóságát, ugyanakkor azonban hajlamos megmaradni a felismerésnél a valóság természetére  vonatkozóan és így bármikor visszaeshet.

Művészet védikus megközelítésben

A védikus megközelítés szerint a művészembereket általában véve a szenvedély kötőereje hajtja. Bár ők megsejthetik a valóság természetét, mégis a vágyaik uralják őket, melyek folyamatos akadályt jelentenek a tiszta transzcendencia megtapasztalásában. Ez jellemző gondolkodásukra, mentalitásukra egész életvitelükre. Vágyak alatt itt nem pusztán a szexualitást értjük hanem a különféle eszmékhez, ideológiákhoz egyfajta vágyak hajtotta tudatossághoz kapcsolódó jellemet. A költő mindig érez és vágyakozik, szeretne innovatív, progresszív lenni, elméje állandóan kavarog. Sok esetben „forradalmat” szeretne és vezetni kívánja embertársait.

A védikus irodalom az emberi lény három aspektusában gondolkodik, szerinte az ember a test, a szellem és a lélek egysége. Ezek az egységek összeköthetők a hagyományos értelemben vett művészi tevékenység képviselőjének „tudatával”. A költő általában véve például a test és a szellem embere, a lélekkel csak érintőlegesen foglalkozik. Alkotásaiban főként főleg a következő témaköröket érinti: szerelem, elmúlás, halál, harag, szenvedés, élvezetek, stb… A megfogalmazott művek tartalmi mondanivalója vagy az érzelmekhez, gondolatokhoz, így az elméhez, tehát a szellemiséghez, vagy a fizikumhoz így a testhez köthető. A védikus filozófia szerint az egyes kötőerők vagy gunák összefüggésbe hozhatók az emberi lény mivoltának egyes aspektusaival is. Ennek alapján a testhez, a fizikumhoz tartozik a tudatlanság, az elme működéshez vagyis a szellemhez a szenvedély, és a lélekhez a jóság kötőereje. A művésznek fontos a fizikaiság valamint az intellektualizmus, a „szenvedély” ami testi vágyakat és a gondolatok születését hajtja.

Ahhoz, hogy egy adott írásmű valóban „lelkivé” váljon, a szerzőnek a jóság kötőereje alatt kell állnia. Meg kell szabadulnia a pusztán a fizikaiság és a szellemiség esztétikumához köthető vágyaitól és magát lelkivé kell áttranszformálnia. Így elszakadva a „világi” témáktól a spiritualitás felé fordulhat. A spirituális már se nem pusztán fizikai és se nem pusztán szellemi, így túl van az ezek alkotta megjelöléseken, kategóriákon. Túllépve ezeken a költő olyan témakörökről írhat, melyek valóban a lelket érintik, amik tisztán spirituálisak. A spiritualitás lényege pedig az, hogy nem lehet pusztán elképzelni vagy leírni, mivel túlmutat a gondolatiságon, azt inkább csak megtapasztalni lehet, éppen ezrét nem szellemi. Kifejezni nem lehet, csak körülírni. Így a jóság kötőereje által vezérelt szerző feladata az, hogy körülírja a lélek dolgait, illetve, hogy megossza a spiritualitással kapcsolatos tapasztalatait. Mindehhez azonban nem a ráció, hanem emóció vezet el.

Mindez igaz a másfajta művészetek képviselőire is, festőkre, zeneszerzőkre, stb. Egy adott művészi alkotás témaköréből jól kivehető, hogy a kérdéses művész mely kötőerő hatása alatt dolgozik, mi befolyásolja gondolkodását, milyen beállítottságú. Beállítódottságából fakadóan pedig közönségét is hasonló irányba befolyásolja művein keresztül.

Felhasznált irodalom:

A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada: A Bhagavad-gítá, úgy, ahogy van. Magyarázattal ell.,  Bhaktivedanta Book Trust, 1993.

Kŗşņa-līlā devi dāsī (Danka Krisztina): Mű és kinyilatkoztatás, a bengáli vaisnavizmus irodalomfelfogása - Tattva tudományos magazin, Vaisnavizmus kutatás Magyarországon IV. évfolyam, 1. szám 2001. június

Danka Krisztina: „Isteni színjáték”, avagy bevezetés egy hindu filozófiai rendszer vallás, és

művészetfelfogásába, VILÁGOSSÁG 2004/1.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Dr. Tóth-Soma László : Személyiségfejlesztés felsőfokon, Lál Kiadó 2005.